Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 44 találat lapozás: 1-30 | 31-44

Névmutató: Kuti Márta

2005. június 18.

Halász Anna, az A Hét egykori jeles újságírója egész családjával együtt megjárta Auschwitzot, és édesanyjával ketten kerültek haza a népes családból. Halász Anna egész életében készült a holokauszt-emlék megírására, de csak idős korára találta meg a családregény-formát, és az is befejezetlenül, mozaikkockákban maradt. Ez az emlékezést jelent meg Befejezetlen kálvária (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) címen. /Kuti Márta: Dokumentum a holokausztról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./

2005. november 18.

Százegy verset szerkesztettek nemrégiben kötetbe. Kolozsvárról, Nagyváradról, legutóbb pedig – Marosvásárhelyről, a Kriterion Kiadó gondozásában. A „vásárhelyi” verseket Kuti Márta szerkesztette könyvformába, ő mutatta be a Kriterion Könyvkiadó új köteteit Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Benedek Elek annak idején két olyan könyvet írt, amelyeknek fogadtatása egymástól gyökeresen eltérővé vált. Mindkettő néprajzi tematikájú, és míg az első megjelenése tiszteletet vívott ki írója számára, a második után amatőrnek bélyegezték. Benedek Elek A magyar nép múltja és jelene című kétkötetes munkájának a második kötetéről van szó. Ezt a könyvet azóta elfelejtették, nem adták ki többet. Most kiadta a Kriterion, ez az első magyar néprajzi monográfia. A 101 vers Marosvásárhelyről című verseskötet egy sorozat részét képezi. A versek legnagyobb része a Bolyaiakhoz íródott. /Nagy Botond: Százegy vers a városról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2006. augusztus 4.

Európában és magyar nyelvterületen különösen nagy jelentőségű a XVI. század végén az unitárius egyház megalakulása. Marosvásárhelyen a Kövesdombon épült fel és befejezés, felszentelés előtt áll az unitárius templom, s ha a városi tanács képes lesz rá, hogy kiharcolja, akkor a Dávid Ferenc téren fog állni, mert így nevezik majd a domboldalt, ahol a templom áll, az unitáriusok elképzelése szerint. Július 30-a nagy nap volt a közösség életében. Hivatalosan most már létezik a Marosvásárhely, Kövesdombi Unitárius Egyházközség. Erre a napra hirdették meg a lelkészválasztó közgyűlést, s aki tehette, ott volt a 900-nál több egyházfenntartóból. Az új egyházközség lelkészének Kecskés Csabát választották, aki már közel tíz éve szolgálja híveit. /Kuti Márta kebli tanácsos: Régi hit – új egyházközség. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

2006. november 1.

Megjelent Romghid Kiadó új, négynyelvű /román, magyar, német,angol/ kiadványa Maros megyéről. A szép kiadvány Simion T. Pop munkája. Tordai Ede és Simion T. Pop felvételei művészfotók. /Kuti Márta: Névjegy – képekben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2006. november 11.

Megjelent B. Kovács András sepsiszentgyörgyi szerző Szétszabadalt Székelyföld című műve. A könyv három részre tagolódik, az első Sepsiszentgyörgy történetét mutatja be, elsősorban az impériumváltástól napjainkig, a közigazgatás átszervezését az elmúlt százhúsz esztendőben, a népesedési viszonyok alakulását a 20. század elejétől napjainkig. A visszarománosítás vitája címet viseli a második rész. A harmadik rész címe A székely önrendelkezés körül – az autonómia témáját járja körül a hajdani Maros Magyar Autonóm Tartományról, a székely autonómiáról szóló beszélgetésekben. – Háromszék története a könyv témája, és ez fogja egységbe. /Kuti Márta: Szétszabdalt Székelyföld. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

2007. február 2.

Bocsi–, csudi jó – My fair lady, édi – édes, figyi – figyelj, hali – halló (?), hambuci – hamburger, korcsipálya – korcsolyapálya, légy szí –... szíves, morci – morcos, papírzsepi – papírzsebkendő, pihi – pihenés, pizsi – pizsama, szandi – szandál, ügyi – ügyes. Ezeket a kifejezéseket tévénézés közben gyűjtötte a cikkíró. Az anyaországiakról beszél, a példamutatókról. Szépirodalmi alkotásokban is gyakori jelenség, mert a posztmodern író arra törekszik, mint leképezze a mindennapi nyelvhasználatot, ettől lesz népszerű, olvasott, imádott, felmagasztalt, hiteles szerző. Nádas Péter azt mondja egy beszélgető-műsorban, hogy „azt értem alatta”. Régebben az írók-költők mondatait lehetett idézni, mert nyelvileg hibátlanok voltak. A magyar nyelv és irodalom oktatását célzó program, amiket a minisztérium kiad vagy megkövetel, az irodalomtörténet oktatásának kiiktatása a tantervből, ami nyelvi és nemzeti identitás megismertetésének egyetlen lehetősége volt Erdélyben, nagy jövő nem vár a magyar nyelvre ebben az országban. /Kuti Márta: Becenyelv vagy nyelvi globalizáció? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./

2007. március 31.

2007. február 25-én a marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség múlt év decemberében felszentelt templomában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, a még készülő, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknak szánt helységet Balázs Ferenc Teremnek nevezték el. Kecskés Csaba tiszteletes beszédében a lelkész-író Balázs Ferenc személyiségét idézte meg, Bözödi Györgyről pedig Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője, az író barátja beszélt. Az elnevezés ötletgazdája Kuti Márta volt. Marosvásárhelyen számtalan utcát neveznek el olyan személyiségekről, akiknek nemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, de az sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Antonescu, de a 19. századi Ion Buteanuról is elmondható 1849-es „dicső” tettei nyomán utca őrzi a nevét. Ez így van Erdély minden városában. Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer, miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt voltunk” stb. Mindenkinek tennie kell a dolgát, ott és azt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsak az a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is, hogy az anyanyelven tartott istentiszteletet megőrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzeti kultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövő nemzedéknek, és emléküket minden lehetséges módon ápolják. Beláthatatlan az az idő, amikor Marosvásárhelyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Ferencről például. 1961-ben a cikkíró a róla elnevezett utcában lakott, de mire elvégezte az egyetemet már rég a Toplita nevet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Bözödi György, Sütő András, vagy a kiváló képzőművészek, mint Bordi András, Barabás István, Izsák Márton stb. mikor kapnak utcát, teret, vagy mikor kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagy Petelei? Erre még várhatunk, de a mi intézményeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind nevesíthetők, írta Kuti Márta. Bözödi György (1913–1989) élete a kommunista rendszerben csak börtön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házkutatás között, az örökös rettegés között telt el. /Kuti Márta: Névadás – emlékeztetőnek. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. március/

2007. május 9.

Nagyszebenben az idegenvezető azt mondja, hogy Romániában a Brukenthal Múzeum volt az első múzeum. Amikor a múzeum létrejött, Romániának még híre-hamva sem volt. Nagyszeben városát II. Géza magyar király alapította, aki 1141-1162 között uralkodott, ő hívta be a szászokat. Thököly Imrét 1690-ben itt választották Erdély fejedelmévé. 1703-1791 között az erdélyi gubernium székhelye a Habsburg Birodalomban, 1849-1865 között Erdély fővárosa, majd Szeben vármegye székhelye. A múzeumalapító báró Samuel von Brukenthal (1721-1803) magyar nemesi család sarja, ugyanis apja magyar nemesi címet kapott, természetesen ettől ők még szászok voltak. Brukenthal Samuel 1777-től Erdély kormányzója lett. A Brukenthal-palotát 1778-1788 között építtette, 1790-ben már képtárat és könyvtárat rendezett be az épületbe. Brukenthal az evangélikus egyházra hagyta múzeumát, és az egyház 1817. február 25-én megnyitotta a nagyközönség számára is. A román állam 1946-ban államosította, és a képek egy részét elvitte Bukarestbe. Most folyik a küzdelem, hogy visszaszolgáltassák ezeket jogos tulajdonosának, az evangélikus egyháznak, illetve a múzeumnak. /Kuti Márta: Szebeni anziksz (Történelmi lecke zavaraink ellen). = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

2007. október 12.

Magyar feliratokból Székelyudvarhelyen van a legtöbb, de sok felirat rossz helyesírással látható. Székelyföldön is gyakori a makaróni nyelv, a félelem az anyanyelven való megnyilatkozástól. Sok helyütt, ahol zömmel magyarok laknak, gyakori a csak román nyelvű felirat, kiírás, és az ott lakók ezt természetesnek veszik. /Kuti Márta: „Korlátolt áruk” – Nyelvi észleletek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./

2008. január 26.

Balázs Ferenc (1901-1937) unitárius lelkész a marosvécsi Helikon írói közösség tagja volt, Kolozsváron született, ott érettségizett, az egyetemen zenét, bölcsészetet és unitárius teológiát végzett. Oxfordban ösztöndíjasként tanult, majd Amerikába ment, onnan hozott feleséget. Hazafelé a világ legkülönbözőbb egzotikus tájaira is eljutott, Indiában Gandhinál töltött több napot, de járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban. Bejárom a kerek világot – ezt a címet adta úti élményeit megörökítő művének. Hazatérve Torda mellett, Mészkőn volt lelkész. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített, népfőiskolát szervezett, életre hívta az Aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezetet. Faluélményeit a Rög alatt című művében mondta el. Tüdőbaja fiatalon végzett vele. A fiatal, alig húszéves teológushallgató megírta a Trianon utáni erdélyi magyar irodalom első művét, a Mesék címűt. Kézirata 1921-ben keletkezett: „Írta és kézzel másolta, fűzte és kötötte Balázs Ferenc” – áll a 108 oldalas, 25 mesét tartalmazó kéziraton. A címzett vagy a múzsa az akkor 14 éves szentgericei Kuti Ilus, akinél a hetvenes évek elején találta meg a kéziratot Marosi Ildikó, és 1973-ban adta ki először a Kriterion Kiadó. Halálának 70. fordulóján újból kiadták (Mesék. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007). /Kuti Márta: Mesék a szerelemről, szeretetről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./

2008. október 10.

A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör október 8-i rendezvényét a beszélő nevű Vár-Lakban, Kedei Zoltán festőművész műtermében tartotta. Csoóri Sándor, Bözödi György, Hajnal Anna, Komjáthy Jenő, Juhász Gyula versei hangzottak el, a versekhez Darabont-Horváth Éva gitárjátéka teremtett hangulatot. A házigazda Kedei Zoltán legújabb művéről, Főnix című nagyméretű festményéről a művész, majd Nagy Miklós Kund és Kuti Márta beszélt. A bensőséges hangulatot fokozta az „önkéntes” versolvasók szereplése. Elhangzott többek között Csoóri Sándor Ősz Erdélyben és Tompa László Lófürösztés című verse. A felolvasók és szavalók jutalma az Erdélyi Művészet című folyóirat friss száma, Komán János és Székely-Benczédi Endre verseskönyvei, Murádin László Ács Ferenc, az erdélyi impresszionizmus erdélyi úttörője című monográfiája, valamint egy-egy Kedei-rajz volt. A Súrlott Grádics irodalmi kör november 13-án a Kuti Márta tanárnő vezette Csütörtöki társalgó vendége lesz. /Damján B. Sándor: Hamvából újjászülető. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./

2009. január 13.

Ki tudja, kicsoda Virginia Zeani? A cikkíró több embert megkérdezett, köztük zenetanárokat is, senki sem hallott róla, egyetlen idős román tanárnő tudta a választ. Marosvásárhelyen az egykori Népművészeti, ma Művészetek Iskolája száz éves, a vásárhelyiek számára ismeretlen emberről nevezték el. A világ legtermészetesebb dolga az lett volna, hogy Metz Albert, az alapító nevét vegye fel az iskola, de mert nem román, keresni kellett valakit. És találtak is olyat, akinek annyi kötődése van Marosvásárhelyhez, hogy Görgényoroszfaluban, tehát a megyében született 1925-ben, Amerikában él, és nagy karriert futott be operaénekesnőként. Nem dicsekedett román származásával, mert a nevét is olaszosította (eredetileg Zehan), 19 éves korában már Olaszországban volt, ott tanult, ott indult énekesi pályafutása. /Kuti Márta: Névadás kérdőjelekkel. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

2009. október 21.

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2009. október 24.

Megjelent Sebestyén Mihály munkája, az Időtár, alcíme: Marosvásárhely történeti kronológiája a kezdetektől 1848-ig, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009. Jó lenne románul is kiadni, hogy a sok jövevénynek is esélye legyen megismerni azt a várost, amelyet lakhelyéül választott. /Kuti Márta: Időtár. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

2009. november 7.

A Súrlott Grádics irodalmi kör október 29-én Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi Görgy termében tartotta őszi évadnyitó ülését. Maga a Súrlott Grádics öt éve működik. A kör tagjai alkotásaikból olvastak fel. A névsor: Baricz Lajos, Bölöni Domokos, Bögözi Attila, Csifó János, Fülöp Kálmán, Gáspár Sándor, Komán János, Kuti Csongor, Kuti Márta, Nagy Attila, Nagy Miklós Kund, Székely-Benczédi Endre, Sebestyén Péter. A szerzőket a körvezető Bölöni Domokos jelentette be. A fellépők verset, karcolatot, paródiát, színházi anekdotát olvastak fel. Külön színt hoz mindig a Cantuale énekegyüttes ötösfogata, valahányszor megtiszteli jelenlétével a kör rendezvényeit, ezúttal pompás ízelítőt nyújtott barokk dalműsorából. Tagjai: Nyilas Szabolcs, Biró Péter, Márton Zsolt, Szabó Levente, Ferencz Örs. /Büki S. Mihály: Jól dobbantott az irodalmi kör. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

2009. november 18.

Marosszentgyörgy mindig is jó gazdája volt a művelődésnek. November 12-én a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kört látta vendégül a Baricz Lajos plébános vezette Kolping család művészetkedvelő társasága. Az irodalmi kör nem először jár Marosszentgyörgyön. A jó kedély jegyében zajlott a felolvasóest. Bakó Zoltán és Bögözi Attila szatirikus jelenetet adott elő. Kuti Márta az ünnepelt szerzőből számkivetetté vált író, Sütő András emlékét idézte. Verseikből olvastak fel Székely-Benczédi Endre, Komán János és Fülöp Kálmán. Az aktuális politikához kapcsolódó limerickekkel rukkolt elő Nagy Miklós Kund. A nyárádtői római katolikus templomra hívta fel a figyelmet Gáspár Sándor értékfeltáró esszéje. A magyar humorról filozofált Sebestyén Péter. Bölöni Domokos az „ótomija” elfogyásáról szóló humoreszkjével nevettetett, Baricz Lajos pedig politikai pamflettel lepte meg hallgatóságát. /Büki S. Mihály: „A tapsot neki hagyom át”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2009. december 16.

Tanúvallomást tesz, írta Kuti Márta, ugyanis port kavart az utóbbi időben egy Kuszálik Péter nevű gépészmérnök Sütő Andrásról szóló rágalomhadjárata. Kuszálik szórja a sarat azokra, akik megpróbálták túlélhetővé tenni a diktatúrát, fontoskodik, ezért rúgták ki a Látó folyóirattól, illetve az Aranka György Alapítványtól is. Kár, hogy sok jeles magyar értelmiségi komolyan vette, és bedőlt a provokációjának Kuti Márta 1968 augusztusától az Igaz Szó szerkesztőségében dolgozott korrektorként, majd kép- és tördelő-, meg olvasószerkesztőként, és a Látóban is folytatta ezt a munkát 2003-ig. A földszinten az Új Életet szerkesztették, amelynek főszerkesztője Sütő András volt. A 60-as évek végétől, Az anyám könnyű álmot ígér részleteinek megjelenésétől az Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámán át, a Csillag a máglyán keresztül, a csodálatos esszén, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat felkavaró élményétől Sütő szinte minden ekkor született műve átment Kuti Márta kezén, gondozta szövegeit, észrevételeket tette, és minden apró észrevételért hálás volt, ami egyik jele a tehetségnek és nagyságnak. Sütő András a magyarságot, a nyelvet, a nemzet megmaradását érintő kérdésekben mindig is hajlíthatatlan volt. Ha valamiért kompromisszumot kötött vagy látszólag megalkudott, azért tette, mert úgy vélte, a magyarság és nem utolsósorban a magyar nyelv érdekei ezt kívánják. Sütő jelen volt a magyarság művelődési életében, a 75-80-as években már lélegzethez sem jutott otthon. Magyarországra csempészték ki műveit, egyszer Kuti Márta is postás volt. Legfontosabb írói korszakában Kuti Márta a közelében volt, látta, hogyan jut az üldözöttek sorsára, mint sok más magyar író Romániában. A hatalomnak kifinomult eszközei voltak az ellenállók megalázására. Egy tanárt, orvost kirúgtak az állásából, egy neves, népszerű íróval ezt nem merték megtenni. A legnagyobbat mégis ő zuhant, mert egyrészt csalódnia kellett abban, amit fiatal fejjel annyian megváltásnak véltek a magyar értelmiségiek közül, magas politikai tisztségeit fokozatosan elorozta előle a barátja, Hajdu Győző, az Igaz Szó főszerkesztője, aki árulásával egyre magasabbra emelkedett. A cikkíró úgy véli, szerencsésebb lenne, ha a Sütő András Baráti Egyesület nem Sütőt, hanem az általa képviselt eszméket tűzné zászlajára. Sütő András olyan értékes műveket írt, melyek mindenféle baráti társaság nélkül is megállják a helyüket. /Kuti Márta: Sütő Andrásról szubjektív hitelességgel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./

2010. március 30.

Az örömfény festője
A Csütörtöki Társalgó márciusi vendége Kedei Zoltán festőművész volt. A kövesdombi unitárius templom Bözödi György Termében az érkezőket a házigazda Kecskés Csaba lelkész köszöntötte. A Társalgó ötletgazdája és vezetője, Kuti Márta tanárnő betegség miatt nem lehetett jelen. A művésszel Bölöni Domokos beszélgetett, miután Kedei stílusosan egyik kedélyes hangú, vallomásos írását – Jónapot, Domi! – olvasta fel; és a társalgás továbbra is ebben a barátságos mederben folyt – az emlékezés, a nosztalgia, a művészi önvizsgálat és az újra és újra megfogalmazódó ars poetica jegyében. A maga során Bölöni a Pillangók a magasban című lírai karcolatával válaszolt, amely legutóbbi kötetében, a Micsobur reinkarnációja című rövidpróza- gyűjteményben olvasható. Kedei Zoltán elhozta Beszélő ecset című szép könyvét, amelyről az Erdélyi Művészet idei első számában így ír Gáspár Sándor: "Ritka szép könyv a Beszélő ecset. A Mentor kiadó méltán pályázhat 2010- ben a legszebb könyv díjára ezzel a kötettel is, amelyért Káli Király István és Vida Erika, valamint képfeldolgozóként és tördelőként nem utolsósorban Orbán László vállal felelősséget a közönség előtt. A szerző, Kedei Zoltán, akinek a grafikáit, illetve festményeit, valamint lírai szövegeit láthatjuk, maga is külön beszél a könyv szépségéről, olyasmiről, amit persze remélt, de amelynek megvalósulása nem tőle függött. Azért is emeli ki az értékét. Számunkra mégsem ez a nyomdatechnikai és szerkesztői remeklés jelenti a kötet értékelésében a maximumot. De olyan többlet ez, amely megérdemli a kritikustól az elismerő szót. E könyvnek jellemző, lényeges tulajdonsága, hogy nemcsak a képíró, hanem a szövegíró alkotó is jelentkezik, és a két kifejezési mód egymást erősíti." Tanúi lehettek mindazok, akik ott voltak a Társalgóban, annyi különbséggel, hogy ott nem az "ecset" szólalt meg, hanem a kezelője, a rokonszenves egyéniségű, vallomásos alkotóművész, a nyolcvanas éveit taposó, mégis örökifjú, kiapadhatatlan energiájú Kedei Zoltán.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 14.

Az Írásnyomok nyomában
Kuti Márta Írásnyomok című könyve megmozgatta a marosvásárhelyi magyar olvasók táborát. A Népújság hasábjain Bögözi Attila tollából jelent meg szakmai értékelés. Sokan talán e cikk nyomán vették kezükbe Kuti Márta könyvét. És akik elolvasták, azoknak gazdagabb lett a tudástáruk és érzékenyebb a nemzeti öntudatuk.
Mit jelent e könyv az olvasó számára? Elsősorban irodalmi ismereteket közölt olyan szinten, hogy írni-olvasni tudó megértse azt, és élvezze a sziporkázó stílust is.
Emberközelbe hozott olyan irodalmi egyéniségeket, akik valamiképpen kimaradtak vagy nem váltak eléggé hangsúlyossá a tankönyvben.
Történelmi ismereteket is csepegtet, azonban nem történész módjára, hanem elemez, rámutat arra, hogy elődeink miképpen ragadták meg a túlélési lehetőségeket, mintegy irányt mutatva számunkra is.
A nyelvről szóló fejezet különösen hasznos azok számára, akiket érdekel szavaink eredete. Hogyan ne írjunk és hogyan ne beszéljünk! – figyelmeztet, néha kedvesen, néha ironikusan. Biztat arra, hogy használjuk bátran anyanyelvünket, mert az törvény adta jogunk és szépen cseng fülünkben a magyar szó.
És aki e könyv elolvasása után is írásra „vetemedik”, tanulmányozza a könyv utolsó fejezetét is, A tipográfia ábécéjét.
Köszönjük Kuti Mártának azt az erőfeszítést, mellyel a könyvből kiáradó anyanyelv-szeretetét igyekezett átplántálni az olvasó lelkébe. Ha a szándék jó talajba jut, a könyvet a megérdemelt siker örök érvényűvé teszi.
Adja a jó Isten, hogy úgy legyen!
Radványi Hajnal. Népújság (Marosvásárhely)

2011. július 30.

Kincsünk: a szó
Az okcitánról
Franciaországot többnyire egynyelvű, egynemzetiségű országként ismerte a világ, és mi is a közelmúltig, ám kiderült a nagyvilág számára, hogy erről szó sincs, és nem csak azért, mert a gyarmatokról áttelepedett színes bőrűek száma ugyancsak elszaporodott az országban. Élnek itt őslakosok is nem kis számban, akiket a francia állam igyekszik letagadni, beolvasztani, az országot egynyelvűvé tenni, ami nagyrészt sikerült is neki, és ez külpolitikájában is érvényesült, aminek ékes bizonyítéka Trianon, vagy hivatalos nevén az 1920-as trianoni békekötés.
A legnagyobb lélekszámú közösség az okcitánoké, akiknek nyelve az okcitán. Hagyományos neve – provanszál nyelv (okcitán nyelven occitan franciául occitan vagy langue d’oc) –, Dél-Franciaországban több dialektus formájában élő újlatin nyelv, amely a nyugati újlatin nyelvek iberoromán csoportjába tartozik. Leginkább a Spanyolországban beszélt katalán nyelvhez áll közel, amellyel együtt a nyelvészek nézete szerint dialektális kontinuumnak is tekinthető. Az okcitán elnevezés onnan ered, hogy a középkori dél-franciaországi dialektusokban, vagyis nyelvjárásokban az igenlést az oc szóval fejezték ki, míg az északi nyelvjárásokban az oil szót használták; az előbbi dialektusokból fejlődött ki az okcitán nyelv, az utóbbiakból alakult a későbbi francia nyelv.
Az okcitán nagy kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban. A középkorban a trubadúrok okcitánul dalolták balladáikat, verseiket. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint például az olasz és a spanyol, számos szó került be az okcitánból. A középkorban az okcitán irodalmi élet központja a történelmi Provence tartomány volt, ezért is nevezik hagyományosan provanszál nyelvnek. Ugyanakkor a szó szoros értelemben vett provanszál nyelvjárás csak az okcitán egyik területi nyelvváltozata. Az okcitánnak hivatalosan – a Spanyolországban beszélt aráni nyelven kívül – nincs sztenderd, azaz egységes irodalmi változata, de facto a déli lengadocian dialektust tekintik elfogadottnak.
Az okcitánnak három fő dialektuscsoportja van, ezen belül összesen hét nyelvjárást beszélnek. A nyelvjárások főleg hangtanilag különböznek egymástól: míg az északiak a franciához, a déliek, illetve a gascogne-i és aráni a katalánhoz és a spanyolhoz áll közelebb. A tulajdonképpeni okcitán nyelvjárás, a lengadocian távolodott el legkevésbé a latintól. A gascogne-i és a Spanyolországban beszélt aráni dialektusban erős a baszk–aquitaniai őselem hatása, így egyes mássalhangzókat teljesen másképp ejtenek, mint a többi nyelvjárásban. Éppen ezért a gascogneit és aránit sokszor külön nyelvnek is tekintik. Tehát elképzelhető ezek alapján az a bábeli zűrzavar, ami Franciaország nyelvi világát jellemzi. A francia irodalmi nyelv általános alkalmazása teszi lehetővé az egymás közti kommunikációt. Itt jegyezném meg, ez jellemző egész Nyugat- Európára, az Egyesült Királyságtól, Németországon keresztül Olaszországig el. A kis fejedelemségek egyesítése szükségessé tette az egységes nyelv kialakítását, így születtek meg az irodalmi nyelvek többnyire a felvilágosodást követően, amelyeket ma is használnak minden országban. A magyarban nincsenek ilyen nagy eltérések a nyelvjárások és az irodalmi nyelv között, ezért kissé felfoghatatlan számunkra, hogy a porosz nem érti a bajort, vagy a toscanai a nápolyit stb. De gondoljunk csak Barnard Shaw Pygmalionjára, vagy a belőle készült My fair lady-re, s mindjárt érthetőbb lesz a dolog.
Kabók István vajdasági kisebbségi előadó Bejártam Nyugat-Európa kisebbségi vidékeit (1995. II. 18.) című feljegyzéseiben írja: "Az okcitánok – évszázadokon keresztül – megszokták, hogy a francia állam keretei közt éltek, a franciákat nem tekintették megszállóknak. A nagy polgári forradalmat követően, amikor megindult a franciásítás, komoly ellenállás nem bontakozott ki. A franciák kigúnyolták az okcitánok nyelvét, amolyan vidéki tájszólásnak kiáltották ki, és ezt maguk az okcitánok is igazságként fogadták el, szégyelleni kezdték anyanyelvüket. Még e század elején is tilos volt a francia iskolában bármely nemzetiség nyelvét beszélni, mert azért büntetés járt – leggyakrabban verés –, de az sem volt ritka, hogy jármot tettek a gyermek nyakába, ezzel is azt sugallva, hogy az, aki nem franciául beszél, az ökör, ezt ki is mondták! A legnagyobb rombolást mégis a televíziós korszak hozta. Franciaországban ma is törvény tiltja az ország nemzetiségi térképét tankönyvben ábrázolni. Az iskolai tananyagból – főleg a történelemből – a gyermek sohasem tudhatja meg, hogy Franciaország soknemzetiségű állam volt, és hogy még ma sem egynemzetű. Még az okcitán mozgalom aktivistái is szomorúan közölték velem, hogy ami az ő népüket illeti, az elfranciásítás már megfordíthatatlan, befejezett tény."
Legalábbis meggondolkoztató számunkra az okcitán nyelv sorsa, ha tekintetbe vesszük, hogy a nyelvet beszélők száma ma is 4.500.000 Franciaország, 50.000 Olaszország és 5.500 Spanyolország területén. Egy közepes ország lélekszámát kitevő népesség.
Kuti Márta. Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 | 31-44